#Szabadság híd

[travelella]

The Liberty Bridge/Szabadság híd, Budapest, Hungary

Linda Gerbec

[petrany]

Micsoda móka, micsoda kacagás! És gyerek, elfér! Mármint egymás mellett a kettő. Az ívben már más kérdés, meg az is, hogy leér az alja előtte. De ha a híd bírja megerősítés nélkül is, akkor olcsóbb kör lesz ez, mint sokan eleinte gondolták.

[prokee]

Nagy eséllyel reggelre ledől a drezdai Carolabrücke C-pályályának (villamos + kerékpárút) megmaradt része is. Ha néznéd, itt a livestream (bár nyilván sötét van, a C-pályán meg már nem működik a közvilágítás):

Amúgy érdekesség, hogy a "pesti" oldalon (Neustadt) pont a Carolabrücke hídfőjében, a Carolaplatzon áll az egykori NDK-s magyar vendégmunkások emlékfája. Elég elhanyagolt volt, nemrég egy drezdai magyar srác (Ivanics Balázs) karolta fel, aki rávette a drezdai önkormányzatot, hogy rendezzék a környékét.

A hídnak meg gyakorlatilag vége. A C-pálya nagyrésze egyszerűen leszakadt, a meglévő is lassan ereszkedik. Épp most szabadítják ki az omlás felett a levegőben lógó síneket és a távhő-vezetéket, ami jelenleg feszítve tartja a meglévő részt. Ezzel nagy eséllyel annak is gyorsan vége lesz.

A B-pálya (Neustadtból Altstadt felé) szintén megsérült, a jelenlegi helyzet szerint nem biztos, hogy menthető. Az A-pályán látható sérülés nincs, de miután a szintén sértetlennek látszó C ettől még simán térdre esett, esélyes, hogy senki nem meri majd kijelenteni, hogy wz állva maradhat.

Elég nagy kikúrás ez a félmilliós városban, kétszer két sávon ez volt a központi híd Drezdában, két, egyenként is nagyforgalmú villamosvonallal és egy szintén népszerü kerékpárúttal. Kb. mintha Budapesten kidőlne a Petőfi, a Margit, az Árpád és a Szabadság is.

Három alternatíva van. Nyugatra az Augustusbrücke, direktben az Operától és a Zwingertől indul, de ezt épp most újították fel (sok éven át), és ezután radikálisan csökkentették a forgalmát. Keletre a Waldschlößchenbrücke, amit egész eddig egy emberként gyűlölt mindem szász a modern kinézete miatt 2x2 sávval, villamos nélkül, illetve még arrébb a Blaues Wunder, ami eleve egy keskeny és kevésbé terhelhető híd, 2+1 sávval, villamos nélkül.

Ordas dugók is lettek rögtön, és hát mivel még arra sincs ötlet, hogyan emeljék ki a ledőlt részt, az újjáépítés még beláthatatlan messzeségben van.

Van még néhány oldalága a sztorinak:

- A neustadti oldalon a híd alatt parkolók vannak. Az ott parkoló járművek, hát, ott parkolnak, most is, mert az omlásveszély miatt senkit nem engednek a környékre sem. Óriási autóemelő-szerű szörnyekkel megtámasztották ugyan a hidat, de ránézésre ez csak arra jó, hogy gond esetén a híddal együtt boruljon az autókra, csak piros színben.

- Elég durva árvíz közelít Drezdához, egyes meteorológusok szerint ehhez még plusz lesz némi durva eső is. Nagyjából olyan víztömeget várnak, mint a 2002-es és 2013-as Jahrhunderthochwasser idején. Igaz, azóta Drezda sokkal jobban felkészült a nagyobb víztömegek gördülékeny elvezetésére, de ezekben a tervekben nem igazán szerepelt egy felnőtt méretű híd, ami nem a folyó felett, hanem benne fekszik.

Nem is beszélve a feljebb fekvő Pirnáról, ahol a fenti években simán 2m feletti vizek folytak a belvárosban. Na, ők most a drezdaikkal együtt vannak rohadtul beszarva.

Izgalmas napok ezek, Szászország!

[easternblocrelics]

Budapest. Szabadság-híd Freiheitbrücke Liberty Bridge Hungary

[nubesetanimus]

Le volt ma zárva a Szabadság-híd, tök jó kis kiállítás volt régi villamosok jól meg troli meg busz, föl lehetett rájuk mászni

[eopederson]

Liberty Bridge over the Danube, Budapest - (Szabadság-híd a Dunán, Budapest), 2024.

After an enlightening, exhausting and very hot (over 40 degrees C on several days) trip to Central Europe, I am home for a few days before leaving for the West Coast. I shall try to queue some photos for the next couple of weeks, though I have all too many other things I should deal with.

Budapest is a fascinating place, an Imperial City with an unparalleled collection of architecture from the late medieval period to the present. Like Paris, Budapest makes the most of its riverfront, so a walk along the riverside brings all kinds of wondrous things into view. The Liberty Bridge was built in the 1890s and was originally named in honor of Emperor Franz Josef. It remains one of the most impressive of the several fine bridges across the Danube - Dunán - Duanj - Donau to use four of the several names the great river is given.

[munchausenparokaja]

Első – és véletlen – félmratonom története

Azt hiszem, hogy ezt úgy mondják, hogy világéletemben küzdöttem a súlyommal. De valójában úgy kellene mondanom, hogy sokáig voltam veszélyesen elhízott (16 évesen 137 kilós, akkor mentem egy évre cserediáknak külföldre, a háziorvos viszont nem merte a valódi számot a papíromra írni, mert attól félt, hogy akkor nem engednek kiutazni), azóta pedig testképzavaros.

Lövésem sincs, hogy 16 éves korom óta mikor hány kiló voltam, egyszer olyan 18-19 évesen az akkori csajom ráállított egy mérlegre, de az emlékezetem kitörölte a számot, mindig hullámzott, épp hogy érzem magam a bőrömben.

Mindig edzettem, voltak konditeremben járós, voltak úszós, focis, kosárlabdázós időszakaim, hol erőteljesebben, hol csak a lelkiismeretem elfedendő.

Tavaly ősszel épp mélyebben voltam, a munka sok, a kaja is, az edzés kevés, de gondoltam, jön az ősz, pulcsi és kabát megoldja. Megoldotta volna, ha épp össze tudom magamon húzni, azt, amit egy évvel előtte gond nélkül. Reménykedtem, hogy senki nem veszi észre, de amikor a feleségemmel épp El Greco kiállításra mentünk, ahol összefutottunk öcsémmel is, kendőzetlenül elmondta, hogy hát a kabát tavaly még összeért, most meg csak azt hiszem, hogy lazán hordom, de látszik rajtam, hogy feszít – kívül, belül.

Akkor elkezdtem először csak az étrendemen változtatni (mára ott tartok, hogy az esetek 95%-ában tartom magam a napi 1800 kalóriához, és napi két főtt tojást leszámítva vegán vagyok), majd pedig jött a testmozgás rendszeresítése (szintén mára már minimum heti 7, de van, hogy heti 10 testmozgás, aminek a fele kardió, másik fele súlyzós.)

Futni úgy igazából soha nem futottam valami sokat, 5 kilométer simán ment mindig, de 8-nál már azt hittem, én nyugdíjazom egyszerre Usain Boltot és Eliud Kipchogét. A 10 kilométerre gondolni sem mertem.

Idén október elején néztem ki egy jövő tavaszi futást, gondoltam, fél év alatt fel tudok készülni, de már a hónap végén azt vettem észre, gond nélkül megy 10 kilométer, november közepére a 15, a végére pedig egyszer ment 18 is.

Advent 3. vasárnapján reggel benyomtam egy banánt és mondtam a feleségemnek, elindulok futni (aznap focizni szoktam, de valamiért nem jött össze két csapatra való), a tervem csak annyi volt, hogy a Mechwartról elfutok le a rakpartra, el a Szabadság hídig, ott át, majd vissza a Margit hídon át haza, ez kb. 10 kilométer, de még indulás előtt megjegyeztem itthon, lehet, menne a Petőfi hídig is, de mondta a feleségem, okos legyek inkább, ne bátor, meg a cipőm is tízes etapokra van kalibrálva. Mindenesetre mondtam, olyan 1-1,5 óra múlva jövök.

Még messze volt a Szabadság híd, de éreztem, simán fog menni a Petőfi is, csak azt bántam, hogy semmilyen folyadék nem volt nálam, a pesti oldalon visszafelé futva pedig már a Lánchídnál éreztem, hogy ha ráteszek egy Szigetkört, akkor az a 15 nem is lesz rossz mára.

Hihetetlen amúgy, mennyi mindenen nem tud gondolkodni az ember futás közben, nagyon sok ideje van, én amíg nem értem be a Margit-szigetre átalagos dolgokon agyaltam: milyen jó, hogy hétvégén alig kellett dolgoznom, minden étrendem felrúgva de megennék egy tocsogós hamburgert majd (végül helyette erőleves lett és tonhal meg rizs), mi vár rám a kampányban, hétfőn milyen mentingjeim lesznek, stb.

A Szigeten, a hátsó egyenesben éreztem, hogy soha ilyen könnyedséggel nem futottam – pedig ilyenkorra már biztos elszállt annak az egy szem banánnak a hatása, rém ostoba dolog volt a részemről, de tényleg nem ekkora futást terveztem –, talán még egy Szigetkör van bennem, és akkor már az 20 kilométer, ami majdnem egy félmaraton. És akkor már egészen más gondolataim voltak, mint néhány perccel korábban, belegondoltam abba, hogy le fogom írni a feleségemnek cseten, hogy lefutottam egy félmaratont, édesanyám emlékére gondoltam, meg imádkoztam.

Hatalmas szenvedés volt a második Szigetkör, annál már csak az a maradék egy kilométer volt újra a rakpart budai oldalán, hogy meglegyen a félmaraton.

1:54:58 lett a vége a 21,11 kilométernek, ami kicsivel több is, mint amennyi egy félmaraton. Március végén újra megpórbálom. De addig ennyit biztos, hogy nem futok, aznap egész délután, de még kicsit másnap is tök szarul voltam, hiába a nyújtás, a masszázshenger, és -pisztoly, a másnap kora reggeli laza biciklizés, ezt legközelebb csak okosabban fogom tudni csinálni.

[tuntetesinfo]

márc15

14:00 - MAGYARORSZÁG SZABADSÁGRA MEGY I A Kutyapárt és a Tanítanék együtt ünnepel, Szabadság híd

(15:00 - Zászlóbontás március idusán, Andrássy út - Magyar Péter

https://www.facebook.com/events/1042479823518812)

15:30 - Egy ország, egy jövő, Blaha Lujza tér - OKA, Egységes Diákfront, ADOM diákmozgalom, Fridays For Future

17: 00 - Budapest Köztársaság - március 15-i nagygyűlés, Szabad sajtó út - Karácsony Gergely, OKA, Egységes Diákfront, ADOM diákmozgalom, Fridays For Future, Budapest Városháza

[fovarosiblog]

A videón az 1982-ben Cserhalmi György főszereplésével forgatott Dögkeselyű című film intrója látható. Érdekes végignézni, hogy mekkorát változtott azóta a város. A Szabadság-szobor előtt ott áll Iván - még nem vitték ki a Szoborparkba. (Na ja, még Szoborpark sem volt, Osztapenkó is az eredeti helyén osztotta ketté az utat.) A Vörösmarty téren még szép számmal láthatók autók, még nincs teljesen kitiltva az autóforgalom. És még áll a "csodás" páternoszteres kultúrpalota a narancsos ablakos homlokzattal - helyén áll ma a Vörösmarty1 irodaház. Mögötte a József nádor tér - már akkor is ott volt a Pénzügyminisztérium? Még nincs ott a Kempinski, azt majd csak 1992-ben, 10 év múlva adják át. Még a tervezésekor az volt a kérés, hogy a szomszédos épületre ne nézzen szobaablak - ott volt ugyanis a szocialista rendőrség egyik központja. Az épület helyén még autók parkolnak.

Aztán 56 másodperc után átugrunk a Nagykörútra. A New York palota hányattatott sorsú épületét mára szépen felújították, a Boscolo nyitott benne elegáns, csodaszép szállodát. És ezzel ki is érünk a Blaha Lujza térre. Állt még a Sajtóház, most az Europeum nevű szabvány irodaház-szálloda-üzletsor-mélygarázs épületegyüttese áll a helyén.

1:15-nél visszaugrunk, jön a Nyugati mindig szép épülete, és vele szemben épül a Skála Metró - két év múlva át is adják majd. Aztán elhúzunk szépen a Nagykörút házai felett.

1:24-nél kiugrunk a Dunapartra az Erzsébet-hídhoz, oda, ahol még az ELTÉ-é volt a Piaristák tömbje. Az Erzsébet híd akkor is elegáns volt. A budai hídfőnél már kiépült a csomópont, ami ma is így néz ki. A Budai Vár is túl van már a fontosabb átalakításokon, megkapta új kupoláját, ami ma is látható. Ott egy picit látszik is a helikopter árnyéka a falon, nyilván onnan filmezték a várost. A Sándor-palota még elég sötét színű, még nincs felújítva.

[lolololovescoco]

Szabadság híd (liberty bridge) Budapest

[aliesafenlock]

@hettie

View from the Liberty Bridge, Budapest, 1969. From the Budapest Municipal Photography Company archive.   

[brgzmpff]

Szily Laszlo megnyito beszede az En Budapestem kiallitasrol megerkezett irasban :)

“Kedves közönség, drága műbarátok, tisztelt Angelika-rajongók

Az irodalomban minden eddiginél nagyobb divat a szerző hétköznapi élete és a művészet egybemosása. Az elmúlt évek legnagyobb globális könyvsikere egy olyan regényfolyam, amiben az író az életének olyan apró részleteiről számol be hat kötetben, 3600 oldalon, amik a saját anyját sem érdekelnék. A budapesti könyvolvasó közönséget jó pár hete egy olyan önéletrajzi regény tartja lázban, amiben a szerző aprólékosan leírja, hogy mennyi ideig lehet fejni a másik pasijának mellkasát borító elhanyagolt miteszereket, amikor kinyomkodja őket.

Az autofikció a képzőművészetben ebben a formában szerencsére megvalósíthatatlan.

De törekedni sajnos lehet rá.

A szüleim festőművészek, emiatt bölcsis-ovis koromban éveket töltöttünk el a kecskeméti művésztelepen. Az egyik szomszédos műterem lakója - most már tudom - az autofikció korai úttörője volt. Minden nap külön uborkás üvegbe hugyozott, amit a nap végén akkurátusan felcímkézett egy iskolai füzetre való vinyettával, amire felírta a dátumot, aztán az üveget elhelyezte a műteremablak párkányán elnyúló hosszú sorban. A pisanapló a maga módján egyszerre volt lenyűgöző és elgondolkodtató alkotás: némelyik befőttesüveg tartalma más színű volt, de sosem mertem megkérdezni, hogy miért.

Angelika baromi személyes alkotó, de szerencsére nem autofikciós. Hanem inkább mágikus.

És baromi személyes és még annál is bátrabb, hiszen az itt kiállított friss tájképein félelem nélkül nyúl olyan budapesti motívumokhoz, amiket a bennszülöttek is pont ugyanannyira imádnak, de jellemzően csak a turisták mernek lefényképezni.

Ez is indította el a falakon látható lavinát. Mármint egy virtigli turistafotó. 2023. decemberében történt, amikor a floridai Pulp Brother, azaz Javier Mayoral állított ki Angelika galériájában a Margit-negyedben, hogy hősünk a Start Galéria közelébe eső Duna-parton megsétáltatta Pulp Brothert és feleségét. Az ismert spanyol-amerikai mémfestő pedig ragaszkodott hozzá, hogy fotózkodjanak le a háttérben a Parlamenttel. Hatéves kora óta itt élő budapesti majdnem-bennszülöttként Angelikát annyira intenzív cringe érzéssel töltötte el a Parlament lefotózása, hogy ijedtében Budapest mint mágikus-szimbolista táj tematikájú tájképciklus festésébe kezdett.

Amit itt láttok, az az eltelt félév friss, ropogós termése.

Az itt látható képek sok tekintetben igen különbözőek, de a hatásmechanizmusuk hasonló. A mester néhány egyszerű vonással felvázol egy olyan motívumot, aminek kábé az a szerepe, mint a piros tablettának a Mátrixban. Ha hajlandó vagy bevenni, egyből beránt a motívum mögötti univerzumba, ahol Angelika egyfajta Morpheusként kíséri az embert, ugyanakkor teljes szabadságot ad neki, hogy azt a valóságot lássa meg a kép mögött, amelyik neki tetszik.

Ez a kiállítás emiatt többféleképpen is élvezhető. Úgy is, ha az ember a művész magánmitológiáját próbálja megfejteni és értelmezni, meg úgy is, ha olyan gájdnak használja a művészt a másik világhoz, akinek a háta mögött nyugodtan elmerülhet a saját képzelgéseiben.

Angelika egyik kedvenc budapesti látványa a jelek szerint az, ami a Margit híd közepéről tárul az ember szeme elé, ha folyás iránt lefelé, a Parlament és a Gellért hegy irányába néz. Amikor gimis voltam, erre vezetett az utam a legjobb barátomhoz és mivel szeretek gyalogolni, gyakran jöttem nem villamossal. Olyankor mindig megálltam egy kicsit középen és azon tépelődtem, hogy lesz-e valaha csajom. Angelika, mint megtudtam, azon szokott itt tépelődni, hogy emigráljon-e.

Mivel még nem tett ilyet, a meccs eredménye egyelőre látvány-Angelika 1:0.

Amikor először néztem meg a képeket élőben, Angelika sok más mellett arról is mesélt, hogy őt a ciklus megfestésének elején leginkább a Parlament és a Szabadság-szobor szó szerinti és átvitt értelemben vett szembenállása foglalkoztatta leginkább. Illetve az a szimbolista-közéleti mozi, ami az ember előtt Pestről Budára gyalogolva lejátszódik a Margit hídon. Miszerint a törvényhozás épülete jó ideig teljesen kitakarja a szobrot majd egyszerre csak előbukkan a szabadság, de kapásból a hatalom szimbolikus centrumával szemben állva. Hogy ez mennyire nem erőltetett belső mozi, azt jól illusztrálja, hogy egy másik, Budapestre Angelikánál idősebb korában megérkező land art művészt szintén megihlette ugynaez a látvány. Ez a művész Orbán Viktor, akinek - Angelikával ellentétben - nem imponált sem az eddigi szimbolikus hatalmi centrum, sem pedig a szabadság, így létrehozta a hatalmi háromszög harmadik csúcsát, a Karmelita kolostor teraszát, amelyik láthatatlanul, de ott van az összes Margit hidas festményen is.

Az már a privát mitológia része, hogy Angelikának, orosz származású, magyar kultúrájú, saját definíciója szerint “bonyolult nemzetiségű” nőként és anyaként milyen jelentésrétegeket rejt egy olyan nőszobor, ami egyszerre szimbolizálja a szabadságot és készült hálás ajándékként annak a szovjet hadseregnek, amelyik felszabadította, majd azzal a lendülettel rabságba is taszította Magyarországot, útközben magyar nők tömegeit erőszakolva meg.

A galériájában beszélgetve Angelika megjegyezte, hogy mennyi váratlan helyről látni a szobrot a városból. Ez nekem azért alapélmény, mert józsefvárosi vagyok. A Szabadság-szobor Józsefváros egészen meglepő zugaiból látható, ezek között van a kiskori lakásunk kamrájának kisablaka. Csakhogy ez szó szerint pusztítást hozott a szülőföldemre. Ahonnan látod a szobrot, ott a szobor is lát téged. Meg az is, aki a szobor tövénél ágyúkat állít fel. Kiskorom városi tája részben azért nézett ki úgy, mint Berlin a város elfoglalása után 3 nappal, mert bosszúként a Corvin-közi ellenállásért 56-ban a Gellért-hegyről, a Citadellából és a szobor környékéről. lőtték szét a VIII. kerületet.

Ez a kiállítás mindezen rétegei ellenére sem szomorú vagy nyomasztó. Sokkal inkább nevezném varázslatosnak.

Angelika ugyanis eljátszik a jól ismert látvánnyal. Szó szerint. Ráadásul az egyik kedvenc műfajomban, az alternatív valóságos sci-fiben utazik. Némelyik itt kiállított képet ezért gyermeteg, de annál jobban eső ábrándozásra szoktam használni.

Elgondolkodtál egyáltalán azon, hogy mi ez a hosszúkás dolog a város közepén, ami elválasztja egymástól Pestet és Budát? Miért kéne elhinni a földrajztanárnak, hogy ez egy folyó? Mi lenne, ha 250-500 méter széles, gondosan nyírt füvű rét tekeregne Pest és Buda között, amit Mészáros Lőrinc egyik cége 99 éves koncesszióba kapott volna meg golfpályának? A tökéletesen karbantartott gyepsáv mindig néptelen, bár ha erősen hunyorítasz, a távolban néha mintha feltűnne két aprócska, gömbölyded figura hajszálvékony botocskákkal hadonászva, de lehet, hogy csak a szemed káprázott.

És mi lenne, ha folyó lenne, de nem víz folyna benne, hanem spenót?

Angelika nagy varázsló, mert nem állt meg ezen a ponton, hanem az előbb említett szomszédjában lógó festményén eljátszott azzal a lehetőséggel is, hogy mi lenne, ha a város is eltűnne és mi itt találnánk magunkat a nagy büdös semmiben álló Margit-híd közepén. Ami a lapos legelőket kötné össze a dimbes-dombos legelőkkel a poszt- vagy pre-apokaliptikus Budapesten.

Ez a kép - nekem legalábbis - vicces, játékos és alkalmat ad elgondolni, hogy mit ad a világnak az emberek Budapestje a lágyszárúak elképzelt Budapestjéhez képest.

Budapest eltüntetése eleve hatalmas trükk, mert sokkal elevenebbé teszi a létező várost, mintha a művész minden egyes lakóját mozgás közben próbálta volna belefesteni.

Ez a kék a másik kedvenc ábrándozós képem. Miközben néztem, kezdetben egyszerűen azon szórakoztam, hogy milyen lenne Budapest, ha a klímaváltozás szeszélye folytán nem sivatagi oázissá válna, hanem szigetcsoporttá a Kárpát-medencét újra elöntő Pannon-beltengerben. Ebben az univerzumban azon mulattam, hogy mi lenne, ha varázsütésre teljesülne az ősmagyarkodók álma, csak a vicces kedvű tündér nem a tarsolylemezesek és a lovaik korába vinne minket vissza, hanem hétmillió évvel korábbra, a miocénba, a sokkal ősibb háziállatokkal benépesített Budapestre, ahol a nagykörúton mopsz helyett megalodont sétáltatnak a Terézváros víz alatti barlangjaiban élő nénik.

De mivel sajnos nemcsak infantilis felnőtt vagyok, hanem független újságnál dolgozó újságíró is, ugyanez a kép olyan alternatív sci-fiként is működik, amelyikben Budapestet hirtelen áttolják Skandinávia határára, a Koppenhágát és Malmőt elválasztó jóléti tengerszoroshoz, így Pest Dániába kerül, Buda meg Svédországba, ennek minden evilági következményével együtt.

Én azért is szerettem meg annyira ezt a sorozatot, mert egyszerre hat a képzeletre és az érzelmekre és utóbbit ráadásul a színek segítségével teszi. Őrülten intenzív színeket használó festőnő fiaként és egy született kolorista lány apjaként egyszerűen boldoggá tett, hogy a színek itt nem fednek vagy illusztrálnak, hanem a lényeget jelentik.

Kiemeltem pár képet, de az összes itt látható festmény és grafika kiválóan alkalmas arra, hogy megálljunk előttük, aztán Angelika tapintatos gájdolását elfogadva pillanatokon belül tetszés szerinti univerzumok Budapestjeibe ugráljunk át, anélkül, hogy egészségtelen drogokat vagy még egészségtelenebb hosszúságú regényeket kellett volna fogyasztanunk.

A kiállítás ezennel megnyílt, jó ábrándozást mindenkinek!”

[mokhosz]

ahol jó bringázni bazdmeg!? és kiraksz egy képet az szabadság- erzsébet híd közötti bicikli-gyalogos közös útról? te tényleg ennyire szellemi fogyatékos vagy?

[petrany]

Kíváncsi leszek ennek a végére, hiszen már írtam a kérdésről.

[a0xblog]

Budapest, a Gellért-hegyen álló Szabadság-szobor látképe a felrobbantott Erzsébet híd megmaradt pesti pilonjának boltívében, 1959.

MTI

[deafeningconnoisseurstranger]

Világom

Talán az egész világot jelented; elérhetetlent és elérhetőt, magasztost és szégyenteljest, bőséget és nyomort, örömöt és reményvesztettséget, szerelmet és gyűlöletet, fájdalmas élvezetet.

A Józsefváros kutyaszaros járdáit, szegénynegyedek kipucolt csücskeit, sarokba zsúfolt dohányzót, a Corvin-negyed baljós árnyait, örökéletű szex shop-okat, Borároson üzletelő lakosokat, az ólmossá lett Petőfi hidat, panorámát a négy-hat ablakából, a Szabadság híd csalogató szerkezetét, a Gellért-hegy ormótlan szürkeségét, rügyeket bontogató díszfákat, a Duna felől hullámzó sűrű szellőt, a ZP hűlt helyét, Újbuda felfutó rozsdaövezetét, a Dürer kert konténereit, túlárazott re-poharakat, üresen álló beton csarnokokat, a fonódó villamoshálózatot, aluljáróból feltörő olajos huzatot, a Rege friss zsíros kenyerét, a körteret, hideg fűthető köveket, a Feneketlen-tó fenekét, felújított katolikus iskolát, a Kertészeti éjjelente illatozó arborétumát, a hűs árnyékkal védett Avar presszó kertjét, a Déliben mezei virágot áruló nénit, aszfaltot locsoló köztereseket, eldugott közösségi tereket, a Pénzmúzeum csodaszarvasát, a még mindig Moszkva téri órát, a Retek utcát, csatornaszagú borozókat, a Hűvösvölgyi villamos-végállomást, tömött különjáratokat, hegyek között megrendezett fesztiválokat, térerőt vesztett telefonokat, fák gyökerei közé rejtett színpadokat, poros utakon száguldó taxikat, ismerős arcokat, végtelennek tűnő hajnali hazautakat, hiányodtól szomorúan kelő napsugarakat, hidak fáradtan ásító pilléreit, vakító hullámokat, szmogos körvonalakat, a parlament csúcsait, a Zenélő szökőkutat, színes lombok alatt csókolózó párokat, az élettől fáradt Dunába ugró férfit, a mindig nyüzsgő Jászait, úttesten hömpölygő esővizet, ráérő postásokat, dühös jegyellenőröket, táblák hátára ragasztott matricákat, a Nyugatinál hittérítő rocksztárokat, áramszedőjüket emelő trolibuszokat, morzsára vadászó galambokat, unalmas köztéri szobrokat, rikító féklámpákat, a Bábszínházat, az Andrássy palotáit, csupaszodó kőriseket, a kisföldalatti csempéit, a Hősök tere hőseit, óriás múzeumokat, műjégen csúszkáló alakokat, a Városliget száradó lombjait, bakancsomba pattanó kavicsokat, fagy elől becsomagolt ivókutakat, sajtfedelű üvegépületet, félig megtöltött koncerttermet, eldugott teraszokat, föld alatti tárlatokat, meg nem épült galériákat, hamvában nyugvó csarnokokat, porrá lett iskolákat, az idősebb Dürer és Dózsa találkozását, a Stadion söröző ékes társaságát, a Thököly bedeszkázott üvegeit, a Mister sötét sarkait, a Keleti gyrosost, tangóharmonikán játszó muzsikust, a Lipótinál sorban állókat, üres bérházból szűrődő zajokat, golyónyomos épületeket, a Vittula nedves téglafalait, szénsavmentes korsókat, a felújított Blaha Lujza teret, járdán eldobott pizzaszéleket, a decemberbe öltözött körutat, megvadult túristákat, a Hintaló fülledt homályát, Wc kultúrát, használtruha boltok indokolatlan kirakatát, százéves homlokzatról lekopott graffitit, vakmerő rollereseket, teherautók dudálását, biciklisták gázolását, a romba döntött Kultiplexet, a Ráday illatait, antikváriumok kínálatát, a kopár Múzeumkertet, templom oldalát hugyozó részegeket, a vásárcsarnok Zsolnay cserepeit, sültgesztenyét majszoló kalapos bácsit, koszos mozgólépcsőket, sípoló jelzéseket, egymásra tapadt tekinteteket, várakozást és rohanást, elfúlt szerelmi vallomást, jegyzetekbe fogalmazott érzéseket, meg nem tett lépéseket, fiatalkori emlékeket, kézzel fogható jelenéseket, szívbemarkoló ébredést, örök vágyódást a valami szebb, valami jobb, valami más felé.